Üdv!
Elkészültünk a Lucky Star manga 10-dik fejezetével, jó sok idő eltelt azóta, mióta az utolsó kiadás volt belőle, de igazából általános emberhiánnyal küzdöttünk az utóbbi hónapok, majd általános időhiányban küzdöttem én, és mivel a mangák rajtam futnak keresztül, ezért leállt a kiadás is, nos a TL;DR szöveget félretéve itt a kiadás:
Lucky Star 10. fejezet: letöltés
A következő kiadás nem tudom, hogy még a hétvégén lesz-e vagy máskor, mert az elkövetkező durván másfél hétben elfoglalt leszek, szóval majd meglátjuk, de az Onii-chan Control című manga első fejezete lesz az előreláthatólag.
2011. júl. 10.
2011. júl. 2.
2011. jún. 28.
2011. jún. 20.
Egésznapos kempelés után kijár az alvás is
Szo!
A mi hős Kagaminátorunk kérdést szeretne intézni hozzátok, mégpedig azzal kapcsolatban hogy mire fektesse a nagyobb hangsúlyt a nyári szünet alatt.
Szavazás lezárva, köszönjük a szavazatokat! ;)
A további fejleményekről és döntésekről később tájékoztatunk majd titeket.

2011. máj. 29.
Sky Girls Special end
2011. máj. 20.
Új VN-kiadás
Kellemes napot mindenkinek!
Lefordítottunk egy újabb visual novelt. Jó szórakozást hozzá!
Watashi wa Onigiri hun: letöltés

2011. máj. 10.
Tsukuyomi Moon Phase Start
Szo!
Elkészült, így meghoztuk. A Certain Mythological Nekomimi, kevésbé ismert nevén Tsukuyomi Moon Phase.
Felirat ma vagy holnap érkezik, Zero-rawhoz és Mahou-hoz igazítva.
Tsukuyomi Moon Phase 01. rész: videó
Hosszú és unalmas szöveg itt:
A videó megítélésünk szerint megfelel az élvárt szintnek, de a hozzánk hasonló kváliti-fríkek kedvéért idővel cserélve lesz (lehet csak napok múlva, lehet hogy hónapokkal később): a különbség nem lesz jelentős, csak azoknak javasoljuk a cserét akiknek konkrét kifogásolnivalójuk van a mostani videóban.
A videó teljesen saját kódolás, szóval ha valami nem elég szép akkor szóljatok hogy tudjunk róla, lehet elkerülte a figyelmünket (habár már van 1-2 dolog amiről tudom hogy javítani akarom a kválitifrík verzióban). Másik két vidihez képest annyi konkrét előnyünk van még hogy a dvd-ken lévő stáblista-mentes OP és ED hasznosítva lett. Mivel szép lassan kezdjük megismerni a videó-kódolás rejtelmeit (olyan mint térképet rajzolni iránytű, papír és toll nélkül), reményeim szerint a többi részt már hamarabb ki tudjuk adni.
Jó szórakozást hozzá!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)